Új Jokari katalógus

Megjelent a Jokari 2020-as német-angol nyelvű katalógusa:

Jokari katalógus 2020

Jokari az egyik legnevesebb kábelszerszám gyártó, valamint egyike a kevés megmaradt európai gyártónak. Mindent Németországban terveznek és gyártanak, minőségi termékeket kínálnak, lefedve a kábelekkel kapcsolatos teljes munkafolyamatot: több, mint 80 szerszámtípus, kábelkések, blankolók és krimpelők több szá féle kábelhez és vezetékhez.

Szerszámkiállítás, Bilbao

6 német cég közös standon állított ki Spanyolországban, Bilbaoban, a közös standot egy profi videóval örökítették meg.

Partnerünk, a kábelszerszámokat gyártó Jokari mellett a következő német cégek mutatták be termékeiket:

  • Bohle: üveges szerszámokkal és üveg építőipari termékekkel foglalkozó cég, a kiállításon elsősorban az üvegemelőket, üvegvágókat mutatták be, de a kínálatukban szerepelnek üvegajtók, üvegfalak, zsanérok és más nyitó- zárószerkezetek is.
  • Witte: 1785-ban alapított kéziszerszámokat (főleg csavarhúzókat, biteket és fogókat) gyártó cég
  • OrbisWill: fogókra specializálódott német gyártó, jellegzetességük, hogy a német zászló (fekete, vörös és arany) színeket használják a termékeiken
  • Kukko: kihúzókra, lehúzókra, csapágyeltávolítokra specializálódott cég
  • Testboy: mérő és tesztműszereket gyártó német cég

Kábelszerszámok: vágás, blankolás, krimpelés

A legtöbben csak akkor találkoznak vezetékek szerelésével, amikor jön a UPC vagy a villanyszerelő. Aki ilyenkor nem húzódik a szoba legtávolabbi sarkába, az láthatott már vágást, blankolást és krimpelést.

Fogó típusokKábelvágás

A kábelvágás a legegyszerűbb: megfelelő hosszúságú kábel készítése. Ezt a munkát gyakran oldalcsípő fogóval végzik, aminek lényeges tulajdonsága, hogy éles és kemény pengéje van, hogy a kábelben futó fémdrótok ne tompítsák el, sokáig használható maradjon.

Vannak kisebb, precíziós oldalcsípő fogók, extrém éles és erős pengével, amik még a zongorahúrt is vágják, de vannak, nagyobb, robosztus kivitelű fogók is, amik a nagy nyomóerő és nyomaték segítségével dolgoznak.

Emellett vannak még speciálisan kábelek vágásra tervezett kábelkések és kábelvágók is, amik akár racsnis rásegítéssel is növelik a hatékonyságot. Read more

Hamisításvédelem a Jokarinál

A Jokari név egyet jelent a Kábelszerszámmal és a Minőséggel Németországban és szerte a világon, ezért már régóta a termékhamisítások népszerű célpontja. A hamisítványok sajnos komoly kárt okoznak mind a gyenge minőségű másolatok használóinak, mind a Jokari cégnek (anyagilag és presztízsben), ezért a cég bevezeti termékei védelmére a német Tailorlux cég Tailor-Safe rendszert. Ennek a megoldásnak a lényege az, hogy a szerszám felületén egyedi fluoreszkáló jelzést helyeznek el, ami egy olcsó szkenner segítségével gyorsan és biztonságosan ellenőrizhető (ipari rendszerben akár 10.000 leolvasás és ellenőrzés is lehetséges 1 másodperc alatt). A jelzést különböző ritka földfémekből állítják össze, több milliárd kombinációs lehetőségből választva, és akár a terméken már szereplő feliratban is elrejthető. TSB02_01 Ezt a termékvédelmi módszert először két új, a közelmúltban bemutatott szerszámnál vezeti be a Jokari, a Secura Super No. 15 csupaszítónál és a Sensor Specialnál. Jokari No 15 kábelcsupszító A részletes sajtóhír (pdf)

Jokari teszt-siker

Jokari Secura 15 kábelcsupaszító G+H Teszt logoA német Gebäudetechnik und Handwerk (G+H) újság olvasói tesztjében a Jokari Secura No. 15 kábelcsupaszító a “Nagyon jó” minősítést kapta. A szerszámot az újság 50 olvasója tesztelte, az ő értékelésük összesített eredménye ez, ráadásul az olvasói tesztek közül ez az első, ami ilyen jó eredményt hozott. Read more