Ki kicsoda a szerszámiparban? Bosch-csoport

Míg Európában rengeteg kisebb, önálló szerszámmárka kínálatából választhatunk (Knipex, Wiha, Wera, PB Swiss Tools, stb.), amikről más kontinenseken csak a téma iránt különösen fogékonyak hallottak, addig a globális szerszámpiac ismert nevei néhány cégcsoport kezében összpontosulnak. Ezek közt van hagyományosan nagy múlttal rendelkező cég, ami a versenytársai felvásárlása révén tudott nagyra nőni, és van néhány pénzügyi befektetők által összevásárolt portfólió is.

Az önálló, kisebb cégek szinte kizárólag a kézi szerszámok vagy a szerszámtárolás piacán mozognak. Ahhoz, hogy valaki saját elektromos vagy benzines szerszámgép kínálattal lépjen piacra, szükséges a globális méret, hogy gazdaságosan gyártson vagy gyártasson. Ez a globális méret pedig leginkább mások felvásárlásával érhető el (pl. Stanley Black&Decker), így alakultak ki azok a cégcsoportok, amikről majd szó lesz itt a blogon a későbbiekben.

Rögtön két ellenpéldát is tudok mondani. Az első a Hilti, ami úgy tudott bekerülni és bent maradni a szerszámgyártás legnagyobbjai közt, hogy évtizedeken át csak a saját márkanevét építette. A másik ellenpélda az Aldi és a Lidl szerszámmárkája, a Workzone és a Parkside, amit OEM gyártókkal készíttetnek, de mint márkanevek így is jelentős szereplői a szerszámpiacnak, köszönhetően annak hogy a már kiépített terjesztési láncuk révén hatalmas piacokat tudnak elérni a mindkét cégre jellemző remek ár-érték arányú termékekkel.

A Bosch-csoport

A Boscht 1886-ban alapították Stuttgartban, “Werkstätte für Feinmechanik und Elektrotechnik” néven. A cég egy kis része (7%) a mai napig családi tulajdonban van, 92%-a viszont a Robert Bosch alapítványé, ami érdekes módon egy non-profit szervezet. Ugyanakkor a cég döntéshozatalába az alapítványnak nincs beleszólása, azt szintén 7%-ban a Bosch család irányítja, a fennmaradó 93% szavazati jog felett pedig a Robert Bosch Industrietreuhand KG rendelkezik, amit a Bosch cégcsoport tapasztalt vezetői, a Bosch munkavállalóinak képviselői és más ipari és pénzügyi cégek elismert irányítói képviselnek.

A Bosch gyakorlatilag minden ipari területen képviselteti magát: autóipar, energiaipar, erőművek, csomagolástechnika, egészségügy, biztonságtechnika, háztartási készülékek, szoftverek, és még hosszú a sor.

A mi szempontunkból a szerszámipari kínálatuk az érdekes. A három fő termékcsoport:

  • Bosch Professional
  • Bosch do it (barkács)
  • Bosch Garden

Bosch Professional

A “kék” termékvonal, a szerszámok színe után hívják így a profi felhasználásra szánt gépeket. Minden, de tényleg minden elképzelhető elektromos szerszám megtalálható a kínálatban: fúró, csiszoló, maró, fűrész, munkaasztal, lézer, mérőműszer, ruházat (igen, ebből is van akkus), stb. És persze mindezekhez a kellékanyagok és kiegészítők: fúrószárak, fűrészlapok, csiszolólapok, kések, akkumulátorok.

A Bosch Professional termékeket egyöntetűen a legjobbak közé sorolja a szakma, legfeljebb annyival árnyalva a képet, hogy “viszont drága”, vagy “de már nem annyira megbízhatóak, mint régen”.

https://www.bosch-professional.com/


Bosch Do it

Az otthoni barkácsolóknak szánt “zöld” termékvonal, szintén a szerszámok színéről kapta a nevét. A kínálat itt is elképesztő, majdnem minden profi szerszámnak megvan a zöld párja. Emellett olyan szerszámaik is vannak, amik ipari felhasználásban nem biztos, hogy rendelkeznek létjogosultsággal, de DIY használatra tökéletesek. Ilyen például az IXO vagy a NanoBlade család.

https://www.bosch-do-it.com/


Bosch Garden

Kerti gépek széles választéka: fűnyírók, gyepszellőztetők, gyeplazítók, szegély- és sövénynyírók, láncfűrészek, lombfúvók és mosók vezetékes és akkus kivitelben, tartozékokkal. Ez is a “zöld” vonalhoz tartozik, vagyis házkörüli felhasználásra ajánlott, nem komolyabb igénybevételre (egyes kerti gépekből van egyébként kék változat is).

https://www.bosch-garden.com


A Bosch gyakorlatilag teljeskörű saját termékkínálata mellé más márkákat is begyűjtött, amik valamilyen módon illeszkednek a cég stratégiájába.

Szerszámilag a két legnagyobb név a Dremel és a Freud/Diablo, de a saját területükön a többi márka is ismert és elismert.

A teljes lista:

Autocrew, Rexroth., Buderus, CST/Berger, Climatec, CoremanNet, Dakon, Diablo, Dremel, Drivelog, Dynacord, e.l.m. leblanc, Electro-Voice, FHP, Freud, HC CarGo, Hawera, Heliotek, IVT, Junkers, Nefit, OTC, Original Auto Center, extra, RTS, Robinair, Rolatape, RotoZip, SIA Abrasives, Telex, Unipoint, Vermont American, Vulcano, Worcester, Zexel


Dremel

1932-ben alapították Amerikában, 1993 óta a Bosch csoport része. Kisméretű elektromos barkácsszerszámok prémium kategóriás gyártója. Fúró, vágó, csiszoló szerszámok széles választékát kínálják, jellegzetes szürke-kék színben. A szerszámok mellett kiegészítőket, kellékanyagokat is árulnak, de a szerszámgyártók közül az elsők közt mozdultak rá a 3D nyomtatásra.

http://www.dremel.com


Freud

Olaszországi központú cég, 1962-ben alapították, 2009-ben kerültek a Bosch csoporthoz. Széles választékban kínálnak szerszámipari kellékeket: fűrész- és körfűrész lapok, fúrószárak, lyukfúrók, csiszolókorongok. Leginkább faipari és asztalos körökben ismertek. A gyártást ma is Olaszországban és Svájcban végzik.

http://www.freudtools.com


Diablo

A Freud 2001-ben bevezetett almárkája, szintén fűrészlapok, csiszolók vannak a palettán, de nem kizárólag fához, hanem fémhez, kőhöz, műanyaghoz is.

http://www.diablotools.com


RotoZip

1972-ben alapították Amerikában gipszkartonozási munkákra specializált szerszámok gyártására. A Bosch-csoporthoz 2003-ban kerültek. Az alapgépbe fúrószárakhoz hasonlító biteket kell befogni, amikkel vágni lehet gipszkartont, fát, csempét.

https://www.rotozip.com


Megjegyzés:
és aki nincs itt, az a Skil. 1996-ban megvásárolta a Bosch az Emerson csoporttól, majd 2016-ban eladta a kínai Chervonnak. Az IXO például ebből a közös időszakból származik, ezért találkozhatunk vele még Skil gyártmányként is. A Skil a zöld Bosch-hoz hasonlóan a barkács felhasználóknak készített termékeket, de 2008 körül bevezették a Master termékcsaládot is a profiknak célozva. A Chervon alatt új lendületet kapott, az utóbbi időben elég sok újdonsággal rukkoltak elő. De erről majd a Chervonnál 🙂

Vélemény, hozzászólás?